Újdonságok
TETŐAkadémia 2010
CSAPATMUNKA - Az energiatudatos tervezés kulcsa
"A magastetők újjászületése az energiatakarékos építészetben" Több mint hat évvel ezelőtt néhány hazai piacvezető építőanyag-ipari tetőspecialista gyártó és forgalmazó összefogott, hogy egységes, magas színvonalú konferenciát szervezzen az építészek és a kapcsolódó szakmák gyakorlói számára. A rendezvénysorozat fő célkitűzése, hogy újszerű, rendszerelvű megközelítésben mutassa be a tetőtervezés és kialakítás aktuális problémáit, és egyben ráirányítsa az építészek és kivitelező cégek figyelmét a helyes megoldásokra.
Rendezvénysorozatunk azoknak a tervezőknek szól, akik számára fontos, hogy első kézből értesülhessenek a korszerű építészeti tervezéshez szükséges ismeretekről és a rendelkezésre álló modern épületszerkezetekről.
A TETŐAkadémia – Építészkonferencia nem kizárólag a tető vonatkozásában, hanem az egész épületet áttekintve kíván korszerű ismereteket közvetíteni a résztvevőknek. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a meghívott előadóink az energiatudatos tervezés neves szakemberei legyenek.
Várjuk jelentkezését az interneten (www.tetoakademia.hu), ahol rendezvényünkkel kapcsolatban bővebb információt is talál. A Magyar Építész Kamara tagjai 2,5 pontot, a Magyar Mérnökkamara tagjai 2,0 továbbképzési pontot kapnak a részvételért.
Előzetes regisztráció díja 2500 forint, helyszíni regisztráció esetén 5000 forint.
Szeretettel várjuk Önt és kollégáit!
www.tetoakademia.hu
